Előszó

Jelen könyv célja, hogy felhívja az olvasó figyelmét egy hiányosságra Pilinszky életművének befogadástörténetében. Alapkérdése költészet és színház – pontosabban a költészet és a színpadi gondolkodás – viszonyának mibenlétére vonatkozik, arra a viszonyra, amely álláspontunk szerint alapvető ebben az életműben. Ezen a tematikán belül könyvem annak az esztétikai-poétikai változásnak az összetevőit kívánja megvilágítani, amely az 1970-es években következett be Pilinszky életművében, és azt az utat követi végig, amely az első költemények látens színházi képi világától a színházról szóló esszéken át az 1970 után jelentkező tényleges színpadi vagy inkább drámai kísérletekig vezet. Az értekezés ezt a jelenséget az európai irodalom és színháztörténet kontextusában is el kívánja helyezni, hogy így a Pilinszky által publikált szövegek közvetlen utalásai, valamint a fellelhető kéziratok alapján azonosítsa e színházi gondolkodás rokonjelenségeit és előképeit – ehhez a filológia hagyományos módszertanát, illetve az intertextuális megközelítést veszi igénybe, amely utóbbi „kölcsönzések” helyett szívesebben beszél Michael Riffaterre megfogalmazása szerint „oltás”-ról és „nyom”-ról,1 és amely a „transzpozíció” terminusát használja, amely folyamatot a freudi ábrázolhatóság (Darstellbarkeit) álommunkájával illusztrálhatjuk.2

A kritikusok mind a mai napig gondosan kerülték az életműnek ezt az oldalát. A kor színházi emberei csodálták Pilinszky lírai darabjait, de mivel a szerző a költészet felől tette fel kérdéseit, az inkább hagyományosnak mondható színházi környezetben nem tudtak számára igazi recepciót biztosítani. Ugyanakkor a Pilinszky életművét leginkább meghatározó Robert Wilson színházáról szóló eredeti források nem voltak hozzáférhetőek Magyarországon. Ráadásul nem állt rendelkezésre olyan színházi tárgyú elméleti munka sem, amely segített volna megérteni, hogyan működik ez a színházról való költői gondolkodás, és ezen a területen az a színházi tapasztalat is hiányzott, amely elegendő érdeklődést keltett volna egy ilyen elmélet kidolgozása iránt.

E munka keretében nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában tanulmányozhattam a Pilinszky-hagyatékot, hanem Franciaország különféle archívumaiban és színházi könyvtáraiban (az Université de la Sorbonne Nouvelle Gaston Baty könyvtárában, a Bibliothèque Nationale de France-ban, az Institut National de l’Audiovisuelben), valamint más európai országokban (a British Library-ben, az amszterdami és a firenzei Theater Institutben) is végezhettem kutatásokat, csakúgy, mint a New York-i Byrd Hoffman Foundation Wilson-archívumában és a Columbia Egyetem könyvritkaság- és kéziratgyűjteményében, ahol a wilsoni színház indulására vonatkozó dokumentumokat őrzik. Alkalmam volt Pilinszky János barátaival is beszélgetni, akik élete egy pontján vagy akár egy hosszabb időszakon át is figyelemmel kísérték költészetét: ők Paul Wiener, Kocsis Zoltán, Gát János és Sheryl Sutton, Koncz Lajos és Judit, Papp Tibor, Pierre Oster, Michel Deguy, Lorand Gaspar és Püski Sándor.

E munka bizonyos pontjain kénytelen voltam két elvárásnak is eleget tenni kutatásaim bemutatása során. Egyrészt saját érdeklődésemtől vezetve, illetve szembesülve a színdaraboknak és Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Suttonnal c. művének értelmezésében tapasztalható hiányosságokkal, nagy figyelmet fordítottam Robert Wilson színházára és szellemi közegére, amely világ a francia olvasó számára meglehetősen ismerős lehet. Ezen kívül – ami személyes hozadéknak tekinthető – franciaországi és egyesült államokbeli kutatásaim során az európai színházról írott hatalmas szakirodalomnak, valamint általában véve a Magyarországon még mindig fiatal diszciplínának számító színháztudomány tanulmányozásának is időt szenteltem.

Másrészt, mivel abban a kulturális közegben születtem és végeztem tanulmányaimat, amelybe Pilinszky munkássága tartozik, igyekeztem elkerülni a magyar recepció számára közismert, vagyis a magyar szerzők által ismertetett tények ismétlését. Mindenesetre elengedhetetlen volt, hogy a külföldi olvasó számára bemutassam az eredeti életművet a műfordítás lehetőségeihez és kényszereihez mérten, már amennyiben rendelkezésemre álltak fordítások.
A magyar olvasó kedvéért a magyarul még meg nem jelent Mallarmé- és Simon Weil-idézeteket lefordítottam, akárcsak Robert Wilson kiadatlan leveleinek részleteit.