A lámpafény tovább siklott a bozót felé, és a következő pillanatban hallottam, hogy Dyzio feljajdul. A bokrok közt, közvetlenül az út mellett megbújó régi kút nyílása fölé hajolva állt.
– Úristen, úristen! – jajgatott.
Elöntött a forróság. Odaléptem hozzá, és kikaptam a kezéből a lámpát. Bevilágítottam a nyílásba, és rettenetes látvány tárult a szemünk elé.
Egy sziléziai falu lakója rejtélyes körülmények között meghal. Szomszédja, a nyugdíjas tanítónő és állatvédő, egy nyomra bukkan, amelyet elárul a rendőröknek. De senki sem akar hinni az elméletében. Jó szándékú, de zavaros fejű vénasszonynak gondolják, aki túl sokat foglalkozott asztrológiával. Egy újabb haláleset után azonban egyre többen veszik fontolóra a tanítónő szavait…
A friss Nobel-díjas Olga Tokarczuk (1962) az egyik legolvasottabb lengyel író, könyvei 34 nyelven jelentek meg. Magyarul többek között Őskor és más idők és Nappali ház, éjjeli ház című regényei olvashatók. Lebilincselő „ökológiai-morális thrilleréből” Agneszka Holland készített filmet, angol fordítása pedig felkerült az idei Man Booker-díj rövid listájára.
OLGA TOKARCZUK (1962) az egyik legolvasottabb lengyel író, könyvei 34 nyelven jelentek meg. Végzettsége szerint pszichológus. Egyetemi tanulmányai idején önkéntesként viselkedészavaros serdülők pszichiátriai gondozóintézetében dolgozott. 1985-től terapeutaként praktizált, és Jungot tanulmányozta, ami hatással volt írásaira is. Első regényéért (Az Őskönyv nyomában, 1993; magyarul: 2000) rögtön elnyerte a Kościelski Alapítvány díját. Az igazi áttörést azonban Őskor és más idők (1996; magyarul: 2011) és Nappali ház, éjjeli ház (1998; magyarul: 2014) című regényei hozták meg számára. Két könyvét is (Begunok, 2007; Jakub könyvei, 2014) a legrangosabbnak számító lengyel irodalmi díjjal (NIKE) jutalmazták; előbbi regénye 2018-ban a Nemzetközi Booker-díjat is elnyerte. Olga Tokarczuk életművéért 2019-ben megkapta az egy év késéssel kiosztott, 2018-as irodalmi Nobel-díjat.
KÖRNER GÁBOR (1969) fordító, lengyel és ukrán szakon végzett az ELTE-n. 1996–1998 között a JAK Világirodalmi Sorozatot szerkesztette. 1999-ben a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa, 2006-ban Babits Mihály-ösztöndíjas volt. 2005-ben a Lengyel Köztársaság kulturális minisztere a Lengyel Kultúráért Érdeméremmel tüntette ki. 2011-ben József Attila-díjat kapott.
© 2017 L’harmattan Könyvkiadó Kft.